Ha jól csinálják, akkor a pizzasütés és a gázszerelés is művészet

Néhány barátunkkal, akiket jórészt még az egyetemről ismerünk, pár éve rendszeresen összejárunk péntekenként házi pizzát enni és filmezni. Néha elmarad ugyan egy-egy alkalom, de általában nem hagyjuk ki a dolgot, hiszen mi is lehetne jobb egy különleges pizzánál és egy minőségi filmnél.

Így aztán a párommal három éve, amikor kicseréltük a régi tűzhelyünket, úgy döntöttünk, hogy olyat veszünk, aminek pizzasütő funkciója is van. Egészen a múlt hétig tökéletesen is működött a sütő, mígnem pont a pénteki pizzás estünk napján elromlott.

Felhívtunk egy-két szakembert, de senki sem tudott volna aznap jönni, úgyhogy felhívtuk Danit, aki amellett hogy pizza-, és filmklubunk oszlopos törzstagja volt, pár hónapja arról mesélt nekünk, hogy amikor elromlott a gázbojlere, mekkora mázlija volt, ugyanis a szomszédja ajánlott neki egy csapatot, amelyik alig egy óra múlva már kint is volt a helyszínen.

Ráadásul Dani elmondása szerint a gázszerelés is pikk-pakk megvolt, a szerelők profik voltak és még kedvesek is.

A páromnak pedig az is rémlett, hogy ezen a helyen nem csak bojlerekkel foglalkoznak, és szerencsére igaza lett, mert mikor Dani átküldte a gázszerelés aloldalukat, láttuk, hogy tényleg foglalkoznak tűzhelyekkel is és még ezer más gázüzemű berendezéssel. Ráadásul sok-sok évnyi tapasztalatuk van, és Pest megyén belül bárhová hívhatóak 24 órás ügyelet mellett.

Felhívtuk őket kettő körül, és fél 3 tájt már ki is értek, majd pedig tökéletes munkát végeztek, így aztán a péntek esti programunk lemehetett gond nélkül.

Délután egyébként még Anna barátnőmnek is ajánlottam ezt a céget, mert tudtam, hogy van egy ezer éve csodásan működő Bosch kazánja, ami viszont az utóbbi hetekben különös tüneteket produkál, s volt is nála már egy szerelő, de az ő ténykedése csak rontott a helyzeten.

Dani persze este kérdezte, hogy elégedettek voltunk-e a dolgozókkal, s mondtuk, hogy a tippjéért ma dupla adag pizza jár számára, mert hála neki nem csak a gáztűzhelyünk működik újra tökéletesen, de úgy tűnik, hogy Anna Bosch kazánjának titokzatos betegségére is fény derült, ugyanis visszahívás kérése után ingyenes szakmai tanácsadást kapott arról, hogy mi lehet a probléma, majd időpontot is egyeztettek a szereléshez.

Aznap egyébként, ha már úgyis a gáztüzelésű eszközök s a tűz körül forgott a világ, a Tűz van, babám! című filmet néztük meg, és tüzesen csípős, kolbászos-kapribogyós-mangós pizzát ettünk mellé, a stílszerű pizza-, és programválasztást pedig a zseniális Forman-alkotás után Anna üzenete koronázta meg, miszerint a kazánja jobban van, mint új korában.