Szokásom, hogy minden tervező fázisban listát, jegyzetet készítek a szükséges, beszerzendő és elvégzendő dolgokról, és minden másról, amit figyelembe kell vennem a kivitelezéskor. Így volt ez aznap is, amikor szabadnapot vettem ki, hogy nyugodt körülmények között elvonulhassak a kedvenc pizzériámba gondolkodni. Nagy terveim között szerepelt a félig kész lakás befejezése, egy új és jobb munkahely keresése és a kisvállalkozásomhoz szükséges ötletek, feladatok összeírása. Ez utóbbival akartam aznap foglalkozni.
A vállalkozásom részeként olyan ügyfelekkel (fogok) foglalkozni, akiknek saját profiljuk lesz majd a honlapomon a könnyebb intézkedés és kommunikáció érdekében. Épp ezek miatt lenne szükségem egy megfelelő nagyságú tárhelyre, ahol a sok információt tárolhatnám. Érthetőbben: olyan tárhelyre van szükségem, ahol az ügyfeleknek limitálva van a felhasznált erőforrás-mennyiség, így a felhasználók nincsenek hatással a szerveren tárolt egyéb adatokra. Félreértés ne essék, ezt nekem is csak mondták… Azt azonban tudom, hogy én ehhez nem értek, és valójában nem is akarok ezzel foglalkozni, legalábbis egyelőre biztosan nem. Hallottam róla, hogy a bérlés is egy opció lehet, ezért aznap a tárhely bérlés árakról szerettem volna tájékozódni.
Szóval egy valóban szuper, tervezgetős énidőt szántam magamnak aznapra, ezért voltam úton akkor a kedvenc pizzériámba. Mielőtt belefognék a konkrét lista ismertetéséhez – ami egyébként szerintem sok mindenki számára hasznos lehet egyszer -, el szeretném mondani, mitől olyan jó ez a kis hely. A pizza nem tudom mitől lehet annyira finom, de meggyőződésem, hogy a belesütött törődés és kedvesség miatt. Ugyanis semmi extra nincs rajta vagy benne, mégis ide járok már ősidők óta. A hangulat mesés: bátran beülhetek egy jegyzetfüzettel egy órára, senki nem néz ki a helyről, sőt lehet még akad is valaki, aki megkérdezi, min dolgozom éppen?
Tehát megrendeltem a legjobb pizzát a világon, és hozzáláttam a tervezéshez. Ami fontos volt az én vállalkozásom esetében, hogy az egyes profilokhoz tartozó üzeneteket, személyes és statisztikai adatokat, a letöltéseket, valamint az esetleges blogszerű bejegyzéseket, hozzászólásokat a legkedvezőbb konstrukciók mellett tudja őrizni egy tárhely. Sok információt találtam interneten, amiből kiderült, hogy – legalábbis eleinte- számomra az SSD Ten csomag éppen jó lenne. Utána néztem az erre vonatkozó tárhely bérlés árak alakulásának az egyes cégek és az egyéb konstrukciók függvényében. Végül persze visszajutottam ahhoz az oldalhoz, ahol magát a csomagot megláttam. Náluk éves szinten 15.900.- Forintért rendelhetek meg egy ilyen tárhely csomagot.
A pincér kihozta a – továbbra is legfinomabb – pizzát, amit rendeltem, és akkor meglátta, mennyit jegyzetelek. Rákérdezett, mire elmeséltem neki a terveimet és az azokhoz szükséges dolgokat. Igen, ezen a helyen így működnek az emberek: kedvesek, egyszerűek és érdeklődők. Érdekelte a téma, mert arról kezdett beszélni, hogy milyen jó áron vannak ezek a tárhelyek, és lehet érdemes lenne szakmát váltania, ha az adattárolásra akkora szükség van manapság. Én csak mosolyogtam, és megnyugtattam, hogy én szeretnék még jönni hozzá pizzázni, szóval inkább maradjon meg a saját szakmájánál, abban úgyis annyira jó!
Azért bogarat ültetett a fülembe, és inkább keresgéltem még egy kicsit. Kiderült, hogy dedikált IP címet is adnak az SSD Ten csomag mellé évi 10.692.- Forintért. Valójában nem akartam tovább vesztegetni az időm, hiszen megtaláltam, amit kerestem. Kellő mértékben tájékozottnak éreztem magam a tárhely bérlés árakról, és haladhattam tovább a következő célom tervezgetésére, kivitelezésére. Hátradőltem, és élveztem a környék legjobb pizzáját a nyugodt és békés szabadnapomon.