Nagyon szeretek pizzát sütni. Legalábbis azóta amióta sikerült elsajátítanom a (szerintem) tökéletes pizza tészta receptjét. Előtte inkább csak próbálkozásaim voltak, zömébe sikertelenül. De a feltétet soha, egyetlen alkalommal sem rontottam el. Abban nagyon jó voltam mindig is. Egy ideje viszont már a pizza tésztám is szuperül szokott sikerülni. Annyira, hogy baráti összejövetelek és házibulik előtt mindig megkérnek a barátaim, hogy süssek már egy kis pizzát, ahelyett, hogy rendelnénk. Igazából ez nagyon jól esik, hogy ilyen finomnak tartják. Egy ilyen házibuli alkalmával megkértem Kriszta barátnőmet, hogy jöjjön el értem kocsival, hogy házhoz szállíthassuk a pizzákat. El is jött, de nem a saját autójával, hanem a párja járművével. Biztos örült neki. Legalábbis ezt gondoltam én, mert az autó olyan tisztának tűnt, hogy biztos voltam benne, hogy pár órával ezelőtt mosta le, és tisztította fényesre. De nem.
Kriszta elmesélte, hogy kerámia bevonat van az autón. Ezt tulajdonképpen különböző spray segítségével lehet felvinni az autókra manuálisan. Már két hónap is eltelt, amióta a barátja megcsinálta.
Mivel még sosem hallottam erről, ezért alaposan kifaggattam Krisztát, mert nekem a szép, tiszta autók a gyengéim. Én tipikusan olyan vagyok, hogy ha látok egy koszos Ferrarit, akkor nyugtázom magamban, hogy jó-jó, szép, de piszkos.
Szóval, ezeknek a kerámia bevonatoknak a lényege, hogy rá kell fújni az autóra, megfelelően el kell dolgozni, és így egy kerámia keménységű felületet képezhetünk az autó külsején. Ezeket a folyadékokat szettben érdemes megvenni, amiben több spray is van, hozzávaló szivaccsal és törlőkendővel, a megfelelő felvitel érdekében. Egy ilyen szett pedig nem pár ezer forintos tétel.
Ezért az, jutott eszembe, hogy mit tudhat egy ilyen kerámia bevonat, mint egy sima wax, mert azon kívül, hogy nagyon szép fényes volt tőle az autó, mást nem vettem észre.
Aztán persze kiderült, hogy ez nem csak ennyi. A lényege, hogy szinte leperget magáról mindenfajta piszkot, nem tapad meg a kocsi felületén. Emellett pedig sokáig is kitart, akár évekig is a felvitt réteg. Ehhez persze fontos, hogy az autót nem szabad gépi autómosóba vinni, mert az ennek a kerámia bevonatnak túl durva.
Kriszta barátja az internetről rendelte ezt a kerámia bevonat szettet, az olajwebshop.hu oldaláról. A termék Sonax márkájú, ami piacvezető a maga nemében, ami nem is csoda, hiszen német márka, és szerintem köztudott, hogy a németek nagyon értenek az autókhoz minden téren.
A webshopon egyébként található egy videó is a kerámia bevonat megfelelő felviteléről, arra az esetre, ha valaki nem tudná, vagy nem lenne biztos abban, hogy hogyan is kell használni. Krisztáék is ennek a videónak a segítségével csinálták meg.
Maga a termék, tekintve, hogy prémium terméknek minősül, igaz nem túl olcsó, de ha azt vesszük figyelembe, hogy akár éveken át is kitarthat, nagyon, nagyon megéri. Online megrendelés esetén a szállítási díj ingyenes, mivel húszezer forint feletti termékről van szó. Mivel nekik is új dolog volt ez az ápolófolyadék, kicsit kétkedve álltak a dologhoz. De az olajwebshop minden termékre garanciát ad, így sokkal magabiztosabban tették bele a kerámia bevonatot a virtuális kosárba. Ami szintén meggyőzte őket a vásárlásban, hogy nagyon sok pozitív kommentárt olvastak a cégről, arról, hogy nagyon korrektek, és hogy hihetetlen gyorsak. Ezt egyébként Krisztáék meg is tapasztalhatták, mert a megrendelést követő második napon meg is érkezett hozzájuk a termék.